2011. december 10., szombat
Először a csavargás
játék – menekültem ? Igen, talán menekültem.
Ösztönösen is menekültem mindattól, ami reám vár.
Soha nem akartam felnőtt lenni. Féltem. Féltem elveszteni
a legdrágább kincsem: az álmaimat.
Hová süllyedt az a gyermekkor? Az én gyermekkorom.
Az Idő vízpalástja beborít hitet és menedéket – mikről azt hittem
megvédenek minden bajtól, bűntől, haláltól.
Titkok, kegyes-kegyelmes tárgyak, képek, mik ott derengnek,
virágoznak álmos-magányos életünkben, s vérző sebek – a búcsúzás
halk melankóliája, az ősz illata, a vágyakozás, a dac megismerése,
a homályok kiboncolása – mind önmagam mélyeibe, múltjaiba és rettenetébe süllyedt,
s mégis ott virágzanak az utak széleinél, az utak keresztjeinél, nagyanyáim
mohos csöndű szobáiban porosodnak és lángolnak még,
hogy az elvirágzó Időre és a csendbe süllyedt Tegnapokra emlékeztessenek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)