AMIKOR HŰSÉG TERMÉSZETES VOLT

a régmúlt idők, a legendák kora

Arthur király, és a Grál-lovagok

célok és eszmék, mikor a hősök születtek.

és persze senkinek sem volt még hazája,

országok voltak, városok és falvak, ahol élni lehetett,

s még senkit nem tartottak nyilván - csak élni lehetett,

és persze meghalni, mert tombolt a pestis, dúltak a háborúk,

de voltak csodák, s az emberek álmodtak

és persze babonások voltak, amiért gyakran megégették őket,

vagy ők égettek meg másokat – de tisztelték a bolondokat.

a csavargók? leginkább a kocsmákban ücsörögtek,

történeteket meséltek és találtak ki lovagokról, hűségről,

barátságról, szerelemről – s a háborúkról.

s voltak, akik nemcsak meséltek, de énekeltek,

őket igazán nagyra tartotta a kocsma közönsége,

de hallgatta históriáikat a hercegi – királyi udvarok népe is.

persze ez nem mentette meg őket: nyomorultul kötélen

vagy az árok szélén fejezték be életük.

ám akik nem féltek az erdőben aludni, királyi vadra vadászni,

hallgatták a madarak énekét, a szél sustorgását, az erdő szavát -

szabadok voltak - nem keltek-feküdtek korán: SZABADON ÁLMODTÁK ÁLMAIKAT!.

„Csavargóvá tettél!”

         Én Uram! Én junhomban lakozó Isten!

Kinek nem tudom a nevét – segíts!

Segíts, hogy kimondjalak Uram!

A neved, Uram – tudtam, de elfelejtettem.

Miként szólítsalak, LELKEMBEN LAKOZÓ?

Állj meg testvér! Itt talán jó lesz.

Hazaértünk. A templom árnyékában,

Hol vártak az itthon maradottak –

Kikről azt gondoltam gyengék, kik nem indultak sehová,

nem ismerték az Álmot, nem kívánták az Ismeretlent.

Ők, az itthon maradottak – kiket irigyeltem –

akik maradtak, akik tűrtek – akik bölcsen kapaszkodtak az anyaföldbe.

Tudtam, hogy más vagyok – csavargó.

Indultam, nyitottan az országúton, szabadon.

Azt hittem ennyi elég lesz, azt gondoltam ez a szabadság.

Csavargók – kik értjük egymást, szavak,

írás és jelek nélkül.

Hontalanok – csak megyünk, megérkezünk,

hazudjuk: otthon vagyunk – de sosem érkezünk haza.

A Tékozló Fiú kalandoktól terhesen tér haza,

gyermekei ismeretlen arcát nézik,

s szorongó lélekkel hallgatják szavait.

Különcnek tetszik a család szemében,

pedig elhagyta őket, sokszor, s mégis megbocsátanak.

Soha nem hazudott magának:

gyermekeit szerette,

s asszonyait is, talán (?)

de mindennél jobban imádta az utat,

s most nem akarja magányosan bevégezni,

mert csavarogni jó egyedül, de meghalni nem.