Még mindig rácsodálkozok a szépre, a múlt egy-egy kézzel fogható darabjára. Azokra a tárgyi emlékekre, melyek itt lapulnak a közelemben, s lelkemben erősítik az érzést: Szeretek itt élni!Orosházáról 20 perc autóval Tótkomlós. Ha továbbhaladunk Makó irányába, akkor hamar kiérünk a Kopáncsi-pusztára. Bizony az emberfia gyorsan továbbhajt innen, hiszen nem igen fedez fel semmilyen látnivalót, ami miatt érdemes lenne akár csak egy percre is megállni. A mai falu, Nagykopáncs, két utcából áll, közigazgatásilag Tótkomlóshoz tartózik. Munka Tótkomlóson is alig van, nemhogy itt. A szebb időknek mondható'70-es években épült házak közül szinte csak minden másodikban van élet. Aki teheti, menekül. S a falu mellett, Makó felé, a Kopáncsi-puszta.
Jómagam erdélyi gyereknek vallom magam, így hát szeretem a hegyeket, az erdőket, azt a tájat, amit kénytelenek voltunk még gyermekkoromban elhagyni. Sokáig gyötört akkor a honvágy, ami eltakarta szemeim elől az alföldi táj szépségét. Ma már meglátom itt is a szépet, hiszen ma már itt is otthon vagyok.
Ha vesszük magunknak a fáradtságot, s nem restellünk letérni a műútról egy poros dűlőre, bizony csodát láthatunk. Egy akácliget közepén az Árpád-kori Kopáncs község kőtemplomát találjuk. Az a tény, hogy itt téglából épült az Úr Háza, arra következtethetünk, hogy bizony jelentős hely lehetett hajdanában a néhai Csanád vármegyéhez tartózó Kopáncs falva.
Kopáncs temploma a XII. században épült román stílusban. A XIII. század második felében kora gótikus ízlesben nyugat felé bővítették, amely toldás falmaradványa a mai épület része.
A templomot Bálin Alajos által feltárt alapokon rekonstruálta Szabó Imre, Makói városi főmérnök 1935-ben. Ismételten 1978-ban lett helyreállítva.
A templom melletti puszta, s az a ma már időszakos vízfolyás, amely az Árpád-korban bő vizű ér lehetett, s amely a megtelepedésre okot adhatott ezen a tájon.
A szikes két jellegzetes növénye.
Hajdanvolt pusztai kocsma és vegyesbolt. A '90-es évek első felében ("a módszerváltás után") még működött.
